Lázár Vilmos honvéd ezredes (1815-1849)
Örmény származású magyar nemesi családban született. Katonai szolgálatát 1834-ben kezdte a 34. gyalogezredben. Ferdinánd császár 1. huszárezredében hadnagyi kinevezést nyert, de ő 1844-ben elhagyta a katonai pályát, és feleségével, báró Revitzky Máriával visszavonult zempléni birtokára gazdálkodni. 1847-től a vasúttársaság főpénztárnoka volt.
A győri 39. honvédzászlóaljban főhadnagyi rangot kapott, november 13-ától az első utászzászlóalj századosa lett. Részt vett az utászkar szervezésében, majd 1849 januárjában Perczel Mór hadtestében teljesített szolgálatot. Február 1-jétől, őrnagyi rangban Répásy Mihály tábornok segédtisztje volt. Tábornoka képviseletében jelen volt az április 3-ai tiszafüredi gyűlésen, ahol Görgei kikényszerítette Dembiński lemondását.
Április 5-én kinevezték egy zemplénben állomásozó dandár parancsnokának, feladata a megye Galíciai határának biztosítása volt. A hónap végén dandárával a Kassán szerveződő felső-magyarországi hadtesthez osztották be, június közepétől a hadtest egyik hadosztályának parancsnoka lett. Részt vett a Duklai-hágón át június 17-e és 19-e között betört cári fősereg elleni utóvédharcokban. Július 16-án alezredessé léptették elő.
Kiválóan szerepelt a szabadságharc utolsó csatáiban. Augusztus 12-én Bem tábornok ezredessé léptette elő és megbízta a felső-magyarországi hadtest maradványaiból alakított IX. hadtest parancsnokságával.
Csatát vesztett seregével Lugos irányába vonult. Karánsebesnél elvált Dessewffy Arisztidtól, s Hátszeg felé vette az irányt, azonban augusztus 19-én hadteste mintegy 4600 főnyi maradványával kénytelen volt a császári csapatok előtt letenni a fegyvert.
Noha csak ezredesi rangot viselt, mint önálló hadtestvezénylőt a szabadságharc tábornokaival együtt állították az aradi hadbíróság elé. Mivel a császári csapatok előtt tette le a fegyvert, „kegyelemből” golyó általi halálra ítélték. Az Aradi vértanúk között őt végezték ki elsőként.
Csontjait csak 1913-ban találták meg az aradi vár sáncában. Most az emlékoszlop kriptájában nyugszik.
1849 őszére egész Európában vérbe fojtották a világrészen végigsöprő forradalmi hullámot. Utoljára került sor Magyarországra. Előzőleg a fiatal forradalmi honvédhadsereg sorra legyőzte a szabadságharc ellen fellázított felkelőket és a forradalom ellen az országra zúdult osztrák hadakat. De akkor jött ,”Európa csendőre”, az orosz cár, aki Bécs segítségére sietett. 200 000 kitűnően felszerelt, pihent orosz katona támadt a jóval kisebb számú, elcsigázott szabadságharcosokra. A végső harc kimenetele nem volt kétséges. 1849. augusztus 13-án Világosnál a Görgey Artúr parancsnoksága alatt álló honvédhadsereg az oroszok előtt lerakta a fegyvert.
A megtorlás egyik leglátványosabb színhelye Arad volt. Nyilvánosan, az egész világ szeme láttára, elrettentő példaként a szabadságharc 13 tábornokát végezték ki. Azokat, akik a forradalmi hadak élén sorra verték az osztrák hadvezéreket. Tulajdonképpen büntették az egész népet, hogy ilyesmit többé meg ne kíséreljen. De a kegyetlenkedés, a megtorlás végeredményben bumerángként csapott vissza. A diktatúra két évtizede után a szabadságharc legtöbb célkitűzése megvalósult, az aradi vértanúk pedig az utókor számára a szabadságszeretet, a helytállás, az önfeláldozás örökös, fénylő példaképei lettek, és ma is azok.
A kivégzés előtt elhangzott utolsó mondatok:
Leiningen-Westerburg Károly:
A világ feleszmél majd, ha látja a hóhérok munkáját.
Damjanich János:
Legyőztük a halált, mert bármikor készek voltunk elviselni azt.
Török Ignác:
Nemsokára Isten legmagasabb ítélőszéke elé állok. Életem parányi súly csupán, de tudom, hogy mindig csak Őt szolgáltam.
Aulich Lajos:
Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam. És halálommal is szolgálni fogok. Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom megértik azt a szolgálatot.
Vécsey Károly:
Isten adta a szívet, lelket nekem, amely népem és hazám szolgálatáért lángolt.
Lázár Vilmos:
Ki tehet arról, hogy ilyen a magyar sorsa? Krisztus keresztje tövében érett apostollá az apostolok lelke és bitófák tövében kell forradalmárrá érni a magyar lelkeknek.
Dessewffy Arisztid:
Tegnap hősök kellettek, ma mártírok… Így parancsolja ezt hazám szolgálata.
Nagy-Sándor József:
De rettenetes volna most az elmúlásra gondolni, ha semmit sem tettem volna az életemben. Alázatosan borulok Istenem elé, hogy hőssé, igaz emberré, jó katonává tett.
Knézich Károly:
Milyen különös, hogy Haynau bíró is keresztény és én is az vagyok. Csak az ördög keverhette így össze a kártyákat.
Schweidel József:
A mai világ a sátán világa, ahol a becsületért bitó, az árulásért hatalom jár. Csak egy igazi forradalom, a világ új forradalmi embersége söpörheti el ezt az átkozott, meghasonlott világot.
Kiss Ernő:
Istenem, az újkor ifjúsága egész ember lesz-e? Árpádok dicső szentjei virrasszatok a magyar ifjúság felett, hogy Krisztusé legyen a szívük és a hazáé az életük.
Láhner György:
Krisztus keresztje és a bitófa oly rokon. És az isteni áldozat mellett oly törpe az én áldozatom.